Református Ótemplom - Hódmezővásárhely

látnivalók Hódmezővásárhelyen

Református Ótemplom - Hódmezővásárhely

align=left Az egykor Hód-tó partjához közel álló vályogtemplom elé 1713-1714-ben kőtornyot emeltek. A torony a harang elhelyezése mellett védelmi szerepet is betöltött. Innen figyelték az ellenség, az árvíz jöttét, innen észlelték a tüzeket. A főbejárat fölötti kőtáblán bibliai idézettel a város címerét és a város elöljáróinak neveit helyezték el.

A barokk stílusú templomhajó igazodva a torony építészeti megoldásához, 1721 és 1723 között készült el, kivitelezését Helbing János budai építőmester végezte. Károlyi Sándor a torony számára átengedte a korábban Rákóczi tulajdonát képező nagyecsedi kastélyának óráját és csengettyűjét. 1725-ben tették helyükre. 1741-1742-ben lőrésekkel ellátott fallal vették körül a templomot, egy része ma is látható.

A templom belső berendezését 1731-ben gyulai asztalosok készítették. Az ülőpadokat, az úrasztalát, a szószéket festéssel díszítették, a karzat mennyezetét is fakazetták borították. Felújítására 1892-ben került sor, amikor vasgerendákon és vaslábakon álló karzatot helyeztek el a régi helyébe.

A karzat vasrácsát Deák Mihály helybeli lakatos, az új szószéket és az úrasztalt Csepreghi János budapesti műasztalos készítette. 1896-ban került sor az Oláh Ferenc által adományozott orgona beszerelésére. Soukenik János orgonakészítő mester hangszerét 1896. június 25-én szentelték fel. 1889-ben, amikor már megszűnt a kőkerítés védelmi szerepe, északi oldalán lebontották, helyébe hamarosan felépült a templombazár.

align=right Helyiségeit fõként mûhelyek és üzletek céljára adták bérbe. A bazársort sajnálatos módon 1961-ben lebontották. A templom becses ereklyéi: 1749-ből való ezüst keresztelő kanna, 1761-ben készült ezüstkehely. A közelmúltban a templom mellett ásatásokat végeztek a régebbi templom alapjainak feltárására.

A közeljövőben a toronyban baktermúzeumot kívánnak létesíteni, a templom körül pedig emlékkertet, ahol neves vásárhelyi emberek emlékét örökítik meg. Itt állítják fel az 1989-es romániai forradalom vásárhelyi mártírjának, Tóth Sándornak a kopjafáját. Visszakerül szentegyháza falához Szőnyi Benjámin halotti epitáfiuma (halottak számára állított feliratos tábla) is.
  • 

    Hódmezővásárhelyi látnivalók

    oldalak: 1 | |
    
    • Látnivalók Hódmezővásárhely közelében

    • Széchenyi tér - Szeged

      A Széchenyi tér a szegedi belváros egyik központi elhelyezkedésű, parkosított, forgalom elől részlegesen elzárt, négysz...

    • Dóm - Szeged

      A velencei Szent Márk tér nagyságú Dóm téren nevezetes épületek sora: a Püspöki Palota, Hittudományi Főiskola, egyetem...

    • Új zsinagóga - Szeged

      A Klauzál térről kiinduló Kígyó utcán, rövid sétával jutunk el a századfordulón mór-szecessziós stílusban épült, ...

    • Reök Palota - Szeged

      Szegeden, a Tisza Lajos körút és a Kölcsey utca sarkán találhatjuk a hazai szecesszió ezen egyedülálló alkotását. A k...

    • Vajda-ház - Szeged

      A Dugonics tér északi oldalán az 1860-ban épült, romantikus Vajda-ház áll. A műemlék jellegű épületet Hoffer Károly t...

    • Szerb templom

      A barokk templom 1773-1778 között épült. A torony és a rokokó ikonosztáz 1750 körül készült. A Dóm tér északkeleti s...

    • Zenélő óra - Szeged

      A a középkori egyetemek egyik jelképe a zenélő óra. A Dóm téri órajátékot a jeles szegedi óramester, Csúry Ferenc alk...

    • Kass Szálló - Szeged

      A Dózsa György utca és a Stefánia találkozásánál áll az egykori Kass Szálló, amelyet Kass János neves grafikusművész...

    • Gróf-palota - Szeged

      A Tisza Lajos körút és a Takaréktár utca sarkán találjuk a Gróf-palotát. A Gróf-palota névadója az építtető dr. Gr...

    • Víztorony - Szeged

      A Szent István tér a város pihenő- és emlékparkja. Fő látványossága az 1904-re elkészült Víztorony. Az ezer köbméte...

    • Református templom - Szeged

      Az 1884-ben épített templom Schulek Frigyes tervei alapján készült. Az északnémet stílusú templomhoz 120 fokban csatlakoz...

    • Városháza - Szeged

      Az első Városházát Vedres István tervei alapján 1799 és 1804 között építették ezen a helyen. Az árvíz után 1883-ban...

    • Napfényfürdő Aquapolis

      A négy évszakos „vízivárosban” új, belső élménymedence tér létesült sodrófolyósokkal, zuhatagokkal, pezsgőágyak...

    • Füvészkert - Szeged

      A Füvészkertet 1922-ben, a Kolozsvári Egyetem Szegedre költözését követően alapította dr. Győrffy István professzor a ...

    • Anna Fürdő - Szeged

      A szegedi fürdőkultúra gyökerei a messze múltba nyúlnak. A méltán híres Városi Gőzfürdő 1896-ban a Millennium évébe...

    • Partfürdő Strand és Kemping - Szeged

      A Tisza újszegedi oldalán található strand és kemping 13 hektáros területen május 1-től szeptember 30-ig fogadja a vendé...

    • Móra Ferenc Múzeum - Szeged

      A Roosevelt téren áll a Móra Ferenc Múzeum, amely 1896-ban neoklasszicista stílusban, és ahogy a korinthoszi oszlopokon nyug...

    • Pick Szalámi és Szegedi Paprika Múzeum - Szeged

      Az alsó szinten a Pick szalámi és a szalámigyár, az emeleten a szegedi paprika gyártásának története látható.
      A P...

    • Somogyi Könyvtár - Szeged

      Szeged könyvtára jelentős könyvgyûjteménnyel büszkélkedhet. A tagok több, mint egymillió könyvhöz és folyóirath...

    • Kövér Béla Bábszínház - Szeged

      1945. szeptemberében a szegedi Dugonics András Gimnázium növendékei elhatározták, hogy tanári és szülői támogatással ...

    1 | | | | |  
Település ismertető
  • Hódmezővásárhely

    Hódmezővásárhely megyei jogú város, Csongrád megye második legnagyobb népességű és az ország második legna...

Szállások Hódmezővásárhelyen



és környékén